Magunkról

Budapesten polgári családban születtem 1942. augusztus 20-án. Gyermekkorom egy részét a Mexikói út 60-ban töltöttem, ahol nagyapám, Kanizsai Dezső igazgató volt a Siketnémák Intézetében. Az iskolai tananyag nemigen kötött le, legszivesebben a pad alatt rajzoltam osztálytársaimat meg a tanárokat. A rajzolás hozott sikerélményeket, s komolyabb érdeklődéshez vezetett. Szüleim rajziskolába irattak, első mesterem, Vén Emil festőművész volt. Ő készített fel a főiskolai felvételire is, ahova meglepetésemre elsőre fölvettek.

A budapesti Iparművészeti Főiskola jelmeztervezői szakán Schäffer Judit tanítványaként végeztem tanulmányaimat 1960–1965 között. Diplomamunkán a Norma című opera szegedi bemutatója volt. Első társulati tagságom a Pécsi Nemzeti Színházhoz kötött, ahol három évig én terveztem a jelmezeit minden darabnak, amelyeket Sík Ferenc, Dobai Vilmos, Nógrádi Róbert és Horváth Zoltán rendezett. Majd kislányom születése miatt visszatértem a fővárosba, ahol a Magyar Filmgyártó Vállalatnál volt lehetőségem munkát vállalni. Emellett könyveket illusztráltam.

A hetvenes évek derekán úgy döntöttem, visszatérek a színházhoz bármi áron. Így kerültem a Jókai Színházhoz Békéscsabára - addigi keresetem tíz százalékáért. Három év után a Miskolci Nemzeti Színházhoz szerződtem. Otthon éreztem magam, s ott töltöttem a leghosszabb időt pályámon. Csiszár Imre igazgatása alatt remek előadások születtek, és büszke voltam, hogy színházunkat a legjobbak között tartják számon.

Major Tamás jelenléte is növelte a szakmai rangot. Olyan legendás előadás jelmezeit terveztem, mint a Hegyi Árpád Jutocsa rendezte Lila ákác Igó Évával a főszerepben vagy Zojka lakása Bulgakovtól. Szőke István rendezőnek s a néki díszleteket tervező Kerényi József Kossuth-díjas építésznek állandó munkatársa lettem. Első közös munkánk, Boris Vian Mindenkit megnyúzunk című darabja kirobbanó sikert aratott Budapesten is. Változatos volt a repertoár, operettől klasszikusokig. A Marica grófnő, a Diákszerelem, az Ahogy tetszik, a Danton halála, valamint Fábián László Levéltetvek című szatirája jelmezeinek megoldása izgalmas feladatot jelentett.

Készítettem jelmezeket Weöres Sándor Kétfejű fenevadjához és A velencei kalmárhoz is, amelyeket Szőke István a Pécsi Nemzeti Színház felkérésére rendezett. Dolgoztunk az egri (Shaw: Pygmalion, Osztrovszkij: Tehetségek és tisztelők), a szolnoki (Nagy Ignác: Tisztújítás), a sepsiszentgyörgyi (A piros bugyelláris, A nebátsvirág) és a komarnói (Olasz szalmakalap) színháznak is. A Koldusoperához különböző rendezőkkel más és más felfogásban háromszor terveztem jelmezeket. Budapesten a Nemzeti Színházban 1989-ben Osztovszkij Erdő és Szép Ernő Vőlegény című darabjának szereplőit öltöztettem.

A nyolcvanas évektől divatba jöttek a kézműves vásárok, amelyeken saját készítésű ruhakollekciókkal jelentkeztem. Ezekre olyan igény mutatkozott, hogy - a színházi munkával egyidejúleg - kialakult üzleti vállalkozásom, amelyben fő segítőm 1979-ben született fiam lett.